A tokány egy ízesített húsétel. A bakonyi sertéstokány egy olyan húsétel, amelyet a gulyás, pörkölt és paprikás ételekkel együtt az 19. században terjedtek el Magyarországon. A tokányt a török hódoltsági területekről hozták Románián keresztül Erdélybe. A húst vékony csíkokra vágják és megszárítják a napon a magyarok ősi tartósító módszerét használva.
A szárított húsból „pergeltet” készítenek saját levében főzve. A tokány párolódik, amíg lesül a saját levében, majd vizet adnak hozzá, hogy a hús ne piruljon meg, és a vége felé tejfölt adnak hozzá. A tokány lehet savanyú is, amelyet marhahúsból, füstölt szalonnából és tejföllel készítenek.
Ugrás a recepthez!Milyen hozzávalók kellenek a bakonyi sertéstokány elkészítéséhez?
A bakonyi sertéstokány elkészítéséhez az alábbi hozzávalók szükségesek.
- 1 kg sertés lapocka
- 3 db paradicsom
- 1 paprika
- 2 nagy fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 15 dkg füstölt szalonna
- só, bors, kömény, piros paprika ízlés szerint
- 1 kis doboz tejföl
- 40 dkg csiperke gomba
Hogyan kell elkészíteni a bakonyi sertéstokányt?
Összesen 5 lépséből elkészíthető ízletes egytálétel a sertéstokány. Az elkészítési lépések alább olvashatóak.
- Vágjuk fel a szalonnát.
- Adjuk hozzá a zöldségeket.
- Fűszerezzük meg.
- Főzzük meg a húst.
- Adjuk hozzá a tejfölt és keverjük el.
1. Vágjuk fel a szalonnát
A szalonnát apró kockákra vágjuk, kiolvasztjuk utána rá dobjuk az apróra vágott vöröshagymát, zsemle színűre pirítjuk.
2. Adjuk hozzá a zöldségeket
Rátesszük a felvágott paradicsomot, paprikát kissé megfonnyasztjuk,amikor ez még van akkor rátesszük a csíkokra vágott húst és addig keverjük amíg a hús kifehéredik.
3. Fűszerezzük meg
Fűszerezzük ízlés szerint és tegyük rá a feldarabolt gombát.
4. Főzzük meg a húst
Annyi vizet teszünk rá, hogy el lepje és addig főzzük amíg a hús meg puhul,ekkor bele törjük a fokhagymát. Azért nem tesszük bele az elején a fokhagymát mert így sokkal jobban kiadja az ízét.
5. Adjuk hozzá a tejfölt és keverjük el
A tejfölt kikeverjük a bakonyi szaftjaval és rá öntjük a már kész ételre egyet rottyan és el is zárjuk a gázt.
Hogyan tálaljuk megfelelően?
A legfinomabb tálalást az alábbi módon érhetjük el.
- Ahogyan a képen látható, tésztával
- Friss savanyú uborkával vagy káposztával
- Tészta helyett lehet friss kenyér vagy hagymás cipó.
Mik a népszerűbb változatai?
Az alábbi változatok a hozzávalók kis átalakításával lehet elérni.
- Bakonyi tokány
- Borjútokány
- Borsos tokány
- Csikóstokány
- Csülöktokány
- Debreceni tokány
- Erdélyi tokány
Tippek
- Használjunk friss alapanyagokat
- Óvatosan fűszerezzük, nehogy az étel rovására menjen
- Főzzük a húst lassú tűzön a maximális íz elérése érdekében
Bakonyi sertéstokány egytálétel egyszerű receptje
Course: FőételCuisine: MagyarDifficulty: Egyszerű4
adag30
minutes40
minutesAz alábbi recept a magyar konyha egyik legrégebbi ételét írja le.
Hozzávalók
1 kg sertés lapocka
3 db paradicsom
1 paprika
2 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
15 dkg füstöszalonna
só, bors, kömény, piros paprika ízlés szerint
1 kis doboz tejföl
40 dkg csiperke gomba
Elkészítés
- A szalonnát apró kockákra vágjuk, ki olvasztjuk utána rá dobjuk az apróra vágott vöröshagymát, zsemle színűre pirítjuk.
- Rátesszük a felvágott paradicsomot, paprikát kissé megfonnyasztjuk,amikor ez még van akkor rátesszük a csíkokra vágott húst és addig keverjük amíg a hús kifehéredik.
- Ekkor fűszerezzük ízlés szerint és rá tesszük a fel darabolt gombát.
- Annyi vizet teszünk rá, hogy el lepje és addig főzzük amíg a hús meg puhul,ekkor bele törjük a fokhagymát. Azért nem tesszük bele az elején a fokhagymát mert így sokkal jobban kiadja az ízét.
- A tejfölt ki keverjük a bakonyi szaftjaval és rá öntjük a már kész ételre egyet rottyan és el is zárjuk a gázt.